egy gonosz orosz cirkuszostól, akinek idomított farkasai vannak. Gyanítom, hogy a cirkuszos dolgot egyenesen a Madagaszkár 3. -ból (2012) ollózták ki, de mindegy, honnan vették, ha nem használják igazán jól. És itt semmit sem használnak igazán jól, nincsenek tényleg jó karakterek: akik eddig viccesek voltak, most elszürkülnek, akik újak, azok egyrészt nem különösebben izgalmasak, másrészt grafikailag sincsenek jól megoldva – két új kutya is van, egyik sem néz ki jól, a tigris és a farkasok pedig szerintem el vannak rajzolva -, és még azt a fáradtságot sem vették, hogy minimális háttérsztorit mellékeljenek hozzájuk. Ezek a karakterek légüres térben mozognak, hiába nyit a film a Central Parkkal és szól hozzá az Empire State of mind Alicia Keytől és Jay Z-től, de ez már nem az a város, nem az a mese. És ezért nagy kár. Én valamiért készpénznek vettem, hogy jó lesz a folytatás – a Toy Story 4 is jó lett, miért ne lehetett volna ez is j? -, és nem is volt rosszul felvezetve. Aztán kiderült, hogy az igazán jó poénokat már az előzetesekben ellőtték, a többi pedig egy profin, tisztességesen összerakott iparos munka.
Van bőven probléma vele, de hiába is akarjuk szidni, a kiskutya szemek miatt nem igazán tudjuk, szóval be kell hódolnunk a ténynek, hogy ez a film annyira semmilyen, hogy csupán a cukiság menti meg, de az legalább sikeresen. Szóval nagyjából ilyen az átlagos családi szórakozás, ami egy időre lefoglalja a kicsiket és a nagyokat is egyaránt, ráadásul sok kellemes pillanatot okoz, szóval érdemes egyszer megnézni, már a benne szereplő világsztár pulyka miatt is, aki ellopja az egész alkotást. A kis kedvencek titkos élete 2 július 4-től látható a mozikban, forgalmazza a UIP-Duna Film. A kis kedvencek titkos élete 2 poszter. UIP-Duna Film
A pontozásban viszont erősen ott van, hogy gyerekeknek bátran ajánlom: ha a felnőtteknek szóló pontszámra vagytok kíváncsiak, akkor vonjatok le belőle másfelet egész nyugodtan. [fb_button]
De ezt a konfliktust úgy harminckét másodperc alatt letudják annyival, hogy a kutya rájön, a gyerek valójában nagyon aranyos, úgyhogy jöhet az életközeli helyzetek helyett inkább az üldözéses tigrisszabadítás. A gyerekes kérdés visszatér még, de csak valami fura maszlag keveredik ki belőle: a kutya egy vidéki tanyán egy macsó házőrző mancsai között bátorrá válik, és így már nem aggódik annyira a gyerek miatt sem, amiből talán valami olyasmit lehet leszűrni, hogy ha elég bátor vagy megmenteni egy kisbárányt egy szakadék szélén, akkor nem stresszelsz majd azon, hogy nem esik-e baja a szeretteidnek. Talán nem túlzó állítás, hogy ez nem olyan elsöprően bölcs gondolat. Mármint még azon a szinten sem, ahová az első rész tette a lécet: ott a bölcs gondolat lényegében az volt, hogy jobb egy társsal, mint társ nélkül, amely megállapítás úgy viszonyul ehhez a teljes filmhez, mint összeakadt nyelvű, nyolc fröccs utáni kocsmai monológhoz a Schopenhauer-összes. És persze, hogy egy kisállatokról szóló animációs gyerekfilmtől nem filozófusok gondolatainak újrafogalmazását várja az ember.
Ezt a mondatot semmi nem illusztrálja jobban, mint a film csúcsjelenete: ebben egy szuperhősruhába öltözött nyuszi és két kutya úgy próbál kiszabadítani egy velejéig gonosz orosz cirkuszi idomár, egy csomó farkas és egy égő fáklyákkal zsonglőrködő, késeket dobáló kismajom karmai közül egy tigrist, hogy egy robogó vonat tetején verekszenek egymással, miközben egy száguldó autót is arrafelé navigálnak a segítőkész macskák. Egy másik történetszálban a szobakutyának egyszer csak meg kell menteni egy kisbárányt egy őrületesen veszélyes szakadék fölé lógó, hamarosan leszakadó fáról. Egy harmadikban meg egy kutyának macskaként kell viselkednie, hogy visszaszerezzen egy sípolós labdát egy macskákkal teli szobából. És ez az utóbbi rész kész felüdülés a többi mellett, mert ebben legalább van valami abból, amitől az első rész jó volt: ironikusan mutatja meg azokat az állat-tulajdonságokat, amelyeket mindenki ismer; még akkor is, ha a legfantáziadúsabb ötlet sem mutat túl azon, hogy igen, a macskák szeretik követni a lézerfénypöttyöt.
Épp ezért, jó érzés visszaemlékezni például a Shaun, a bárány című egész estés mozifilmre ( kritika itt), mely képes volt újat alkotni (a részleteket lásd a cikkben). A Kis Kedvencek Titkos Élete egy egészen egyszerű forgatókönyvvel dolgozik, ugyanakkor a film attól lett friss és élvezetes, hogy mindezt képes volt apró, ámde izgalmas fordulatokkal fűszerezni. Bár kezdetben még kicsit tartottam tőle, hogy az előzetesekben le is lőtték számunkra a legjobb jeleneteket és ezzel nagyjából keresztet is vethetünk majd a film további részére, de szerencsére nem így lett. Manapság ritkán látok olyan animációs filmet moziban, melyen a szülők is képesek őszintén együtt nevetni gyermekükkel. Mind A Kis kedvencek..., mind pedig a Shaun..., vagy épp a Minyonok azért lehetett élvezetes minden korosztály számára, mert nem csak a pöttömök figyelmét akarták lekötni, hanem igyekeztek olyan geg-ekkel megspékelni a történetet (legjobban a filmes utalásokat szeretem), melyeket jobbára a felnőttek ismer(het)nek, s így garantáltan jól tudnak ők is szórakozni.
Kalandok sorát élik át, miközben megbékélnek egymással, s barátság alakul ki közöttük. A történet első fénypontja az, mikor egy macska-bandával húznak újat, és hamar rájönnek, hogy jobb kutyafuttában iszkolni, mint felvenni a harcot. Utána a föld alá kényszerülnek, ahol egy még rémesebb fenevaddal kell szembenézniük: a rettegett házinyúllal, aki termete ellenére a főnök, és uralja az "alvilágot". Egy közös van csak a két bandában, hogy mindegyik utálja az embert, és a luxussal járó pompát. (Mert sajnos őket kitették, elhagyták őket. ) Az otthoni haveroknak feltűnik a két blöki elvesztése, tervet fontolgatnak, miként kerítsék őket elő, még mielőtt a gazda hazaér a munkából. A film producere ki más is lehetne, mint Christopher Meledandri, aki megannyi rajzfilmhez adta már a nevét, és mindig sikerrel. Ő az az ember, aki megálmodta a Jégkorszak kálváriáját, a Gru-t és a Minyonokat, most pedig A kis kedvencek titkos életét is. A világ egyik legnagyobb mágusa, amire egyszer ő ráteszi a kezét, az arannyá változik.
A "Gru mögött álló emberek" itt is jól mérték ki a meséhez szükséges gonoszságot és a cukiságot. A történet három szálon fut. Max a főszereplő, aki új "tesót" kap, majd mind a ketten elvesznek New Yorkban. Nem mellékesen összetűzésbe kerülnek a dühös fehér nyúllal is, így egyszerre menekülnek és keresik a haza vezető utat. A fanyalgók mondhatják, hogy nincs ebben semmi újdonság és részben igazuk is van. A kis kedvencek titkos élete nem akar mesei forradalmat csinálni. A jól bevált mesei fordulatokat ötvözi remekül és olyan karakterekkel, amelyeket csak imádni lehet. Ebben a filmben, mindenki emlékezetes és minden házi kedvencet csak imádni lehet. Akkor is, ha végtelenül naiv, ha kimondottan otromba, meglehetősen nagyképű vagy reménytelenül szerelmes. Maxet ugyanis nem hagyják magukra a barátai, hanem egy harcias csaj vezetésével megpróbálják felkutatni. A szerelem itt nem olyan drámai, mint egy brazil szappanoperában, hanem olyan szégyellős, tapogatózó, mint az alsósok között. Felnőtt szemmel ez is esetlen, felszínes, de azoknak a gyerekeknek, akik éppen ebben a cipőben járnak, telibe talál.