Van a kedvenc piacomon egy kedvenc halkereskedőm, ha arra járok nem bírom megállni, hogy ne nézzek be, hátha éppen van valami különlegesség, valami csemege, valami olyan dolog, amit még nem kóstoltunk. Legutóbb harcsamájat kerestem. Örömmel fogadták az érdeklődésemet, azt beszéltük meg, hogy megadom a telefonszámomat, felhívnak, ha kapnak. A megbeszéltek szerint hívtak is. Odamentem, átvettem az egy és fél kiló harcsamájat. Már épp sarkon fordulóban voltam, amikor hallom a kiáltást bentről, arról a részről, ahol a halakat bontják: "Harcsaikra nem kell? " Kellett. Azon morfondíroztam hazafelé, hogyan fogok kaviárt készíteni belőle. Hazaértem, és rengeteg videót megnéztem orosz nyelven házi kaviárkészítés témában. A frissen tanultak alapján nekiláttam. Egész reményteli lett, amit elraktam a hűtőszekrénybe, másnap megkóstoltam, de akkor már kevésbé örültem. Keserű lett valami miatt, ki is dobtam, pedig a videókban látottak alapján jártam el - az igaz, hogy azokban nem harcsaikrából dolgoztak.
Semmi pánik! Minden a legnagyobb rendben ettől. A panír teljesen szokványos, de közvetlenül sütés előtt forgattam meg a lisztben, tojásban, zsemlemorzsában a kis karikáimat. Nem agyonforrósított, de jó meleg olajban megsütöttem őket. Tartármártással és főtt-sült burgonyával tálaltam az arra járóknak, akik valahogy mindig érzik mikor kell szomszédolni egy kicsit:) Egy baráti vacsorán készült fotó, ahol a nyolcadik (! ), befejező fogás volt a rántott harcsaikra rozmaringos steakburgonyával, fokhagymás-kapros mártással: